Jézus Szíve Társasága
Ági, Hedvig és Teréz esküje
2023.09.05.
Társaságunk életének talán legnagyobb eseménye évről évre az eskütétel, melyet Szűz Mária mennybevételének ünnepén, augusztus 15-én szoktunk ünnepelni. Idén különösen nagy kegyelem volt, hogy három esküs testvért is köszönthettünk: Peszmeg Ágnes első esküt tett, Fazekas Hedvig esküt újított, Kurczina Terézia pedig örök esküt tett.
Az esemény beszámolójaként szeretettel osztjuk meg veletek a három esküs testvér személyes tanúságtételét.
Ági: "Csendes, kis létszámú "esküvőre" vágytam mindig, nem nagy nyilvánosságra. Kevesen ünnepeltek velem, csak néhányan tudtak eljönni.
Végre Valaki, Jézus, igent mondott rám, és boldogan várta ezt a napot!
Amit éreztem azt leginkább Alapító Atyánk, Páter Bíró Ferenc soraival tudom kifejezni: "Megnyílt az ég, leszállt az Úr, az esküvőmre jött, az én mennyegzőm, esküvőm szép volt minden fölött...""
Hedvig: „Az eskütétel kapcsán a sok érzés között megajándékozottságot élek meg: Jézus mondta ki először az igenjét rám úgy, ahogy vagyok és Ő választott a társának. Megerősít abban, hogy bőséges életet vágyik adni bennem, általam. Hálás vagyok mindazokért, akik valamilyen formában osztoztak az örömünkben.”
Teréz: "A Társaságba lépésem óta vágytam az örök eskü napjára. Tudtam, hogy eljötte örömmel fog eltölteni, de a mértékéről nem volt elképzelésem... Úgy érzem magam, mintha minden sejtemben egy kis színes boldogságbuborék keletkezett volna, ami könnyűvé tesz és az égig emel.
Az eskü alkalmából gyönyörű ünneppel ajándékozott meg az Úr. Nemcsak ezért vagyok hálás, hanem az egész életutamért, és az én kimondott igenem előtt a Társaság igenjéért, amivel a testvérek átölelnek engem. Őmellettük köszönöm mindenkinek, akik eljöttek osztozni az örömömben.
Ahogyan az eskütétel óta egyfolytában érkeznek hozzám a vendégek visszajelzései, szívemben folyamatosan növekszik a hála és öröm a nap minden szépségéért és azokért, akik sokat fáradoztak a szervezésben, lebonyolításban. Nem mellékesen a püspök atyáért is, akinek prédikációjáról, agapén való kedvességéről, közvetlenségéről, figyelmességéről úgy áradoznak a résztvevők, mintha mindenkinek a személyes ismerőse lenne.
Különösen azok a visszajelzések melengetik meg a szívemet, amelyek olyan emberektől hangoznak el, akiknek semmilyen kapcsolata nem volt eddig az Egyházzal. Felébred bennem a remény, hogy a szertartás szépségének, a püspök atya átadott gondolatainak hatására ez változhat. Ez tovább növeli bennem az eskütétel miatt érzett hálát. Meggyőződésem, hogy nagyon jó ötlet volt szélesre tárni az ünnepünk kapuját!"