SJC
A Jézus Szíve Korda Zarándokházat a magyar alapítású Jézus Szíve Társasága hozta létre (1991.) és tartja fenn.
Idézet a Jézus Szíve Társaság központi oldaláról:
"Magyar alapítású, Istennek szentelt nők közössége vagyunk, akik a Szent Ignác-i lelkiségben élve az Isten-ember-világ egységének szolgálatára köteleződtünk el, sokszínű apostoli munkát végezve. Közösségünknek jelenleg harminc esküs (fogadalmas), és egy képzésben lévő tagja van. Testvéreink Magyarországon, Erdélyben, Partiumban, valamint Kanadában élnek.
A Jézus Szíve Társaságát 1921-ben Páter Bíró Ferenc SJ alapította az Isten és a magyar nép szolgálatára. 100 évvel ezelőtt újszerű volt, hogy egy női apostoli társaság a társadalmi szükségletekre válaszolva különféle feladatokat lát el az egyházban: hitoktatás, családi életre nevelés, sajtó és könyvkiadás, népművelés.
Társaságunk tagjai korunkban is a magyar társadalom különféle területein dolgoznak.
- A Szent Ignác-i lelkiségű közösségünk által szervezett lelkigyakorlatok az Istenhez vezető úton kísérik az érdeklődőket. Szolgálatunkban kiemelkedő helyen állnak a női műhelyek, melyek az integrált női lét megélésében segítenek.
- Az anyagi, szellemi, lelki javak jóra való használata a teremtés lelkisége iránti elkötelezettségünket bizonyítja.
- Az emberi méltóság tisztelete nyilvánul meg az olyan szolgálatainkban, mint az idősek otthona fenntartása, a szükséghelyzetben lévő nők segítése, családok támogatása.
- Sokszínű apostoli küldetésünk közös jellemzője a mindennapokban megélt szemlélődő gyakorlatiasság, mely a fentieken kívül a könyvkiadásban, a tanításban, a fiatalok és időskorúak pasztorációjában egyaránt megjelenik.
Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatai Társaságunk szellemi öröksége. Ez vezet minket Jézus legbensőbb lényének, Szívének mélyebb ismeretére, szolgálatára. Az Alapítónk azt kívánta, hogy tagjaink Jézust úgy kövessék, ahogy a Lelkigyakorlatok az evangélium alapján bemutatják Őt.
(Konstitúció 44.)"
A Jézus Szíve Társaság weboldala ide kattintva érhető el!"